Lázár: Marad a hit- és erkölcstan
A Miniszterelnökséget vezető miniszter cáfolta azt a csütörtöki sajtóértesülést, amely szerint megszűnik a hit- és erkölcstan oktatása az iskolákban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter cáfolta azt a csütörtöki sajtóértesülést, amely szerint megszűnik a hit- és erkölcstan oktatása az iskolákban.
Általában szeretik a diákok az erkölcstant, igaz, többnyire azért, mert a tanárok nem tartják magukat a kerettantervhez, hanem a gyerekek érdeklődéséhez szabják az órát – derült ki a hvg.hu-nak nyilatkozó pedagógusok beszámolóiból. Mint mondják, a tanárok többnyire teret adnak a közös gondolkodásnak, vitának az órákon, emiatt lehetetlen is az előírt lexikális tudást bebifláztatni. Ebből pedig még lehetnek konfliktusok, amikor elindul az erkölcstanoktatást is ellenőrző szakfelügyelői rendszer.
A pedagógusok kedvező tapasztalatairól számolt be az új tantárgy, az erkölcstan oktatása kapcsán a köznevelésért felelős államtitkár, miután csütörtökön a fővárosban az ország több pontjáról érkező pedagógusokkal folytatott zártkörű megbeszélést.
A kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás jogi és anyagi vonzatait az államnak kell viselnie – jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi alelnöke a testület csütörtöki ülésén mondott beszédében.
Csökkenne az egy pedagógusra jutó tanulólétszám az idei költségvetéshez benyújtott módosító indítvány szerint, amely százmillió forintot csoportosítana át a hit- és erkölcstanoktatás kis létszámú csoportjainak.
Szeptembertől kötelező erkölcstant vagy hit- és erkölcstant tanul majd minden 1. és 5. évfolyamos diák - idézte fel közleményében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). Míg az erkölcstan oktatásának megszervezéséért és az ahhoz kapcsolódó tankönyvek biztosításáért az állam felel, addig a hit- és erkölcstan órák és a hittan tankönyveket az egyházak választják ki.